A bejegyzés címe nem véletlen, ha nem is egy malomkő, de meglehetősen sok dolog került a levegőbe nálunk mostanában.

Elsőként a reggeli, ami jelenleg cukkinis -fokhagymás muffin volt. Babuci közreműködésével, a hozzávalókat alaposan megszaglászva (ezt ő csinálta, nem én), gyorsan összedobtuk a reggelit, ami egyébként szerintem nagyon finom lett.

Hozzávalók:

• 30 dkg tk. tönkölyliszt
• 1 közepes vagy két kisebb cukkini lereszelve vagy botmixerrel megdarálva
• 3/4 kiskanál só
• 2 tk. sütőpor
• 2,5 gerezd fokhagyma lereszelve vagy beledarálva a cukkinibe
• 1 dl olaj
• 2 ek. főtt zabkása tojás helyett
• 5 dkg sajt (szerintem amúgy tízet is elbírt volna)
• fél kispohár joghurt

Elkészítés:

A hozzávalókat villával összekeverjük (a főtt zabkásához a zabpehelyre vizet teszünk és másfél percre mikróba tesszük), muffinformába adagoljuk és 200 fokon, előmelegített sütőben barnára sütjük. Fontos, hogy tényleg barna legyen, nekem mikor világossárga volt, mint amilyenre a muffint sütöm, nem volt még jó, nem sült át. Amire még érdemes figyelni keveréskor, hogy a massza lehet, hogy más mennyiségű lisztet vesz fel, ez a cukkinitől függ. Úgyhogy érdemes lassan adagolni és az utolsó 5 dkg lisztre lehet, hogy nem lesz szükség. (A fotón az irgalmatlan kék háttér a szalvéta, élőben szuper, de fotón rémesen mutat, és nincs semmilyen más színűm itthon, ezt is még Húsvét előtt vettem.)

Tálaltam hát a reggelit. Igen ám, csakhogy az én kis éhenkórászom új módszerekkel kísérletezik az ételek elfogyasztásában. Kapott egy etetőszéket, ami jó magas, így kellőképpen dobálhatóak belőle az evőeszközök és az étel, amit Őfőrosszcsontsága kellőképpen ki is használ. Így az étkezésünk többnyire úgy nézett ki, hogy ette a muffint (kicsit kisebb darabokra vágtam neki), majd mikor úgy ítélte meg, hogy már csak kevés van a tányérján, fogta, és a tartalmát a földre dobálta. Közben cukin nézett, hogy mit szólok hozzá, majd, mikor kinyilvánítottam a nemtetszésemet, vidáman elvigyorodott és folytatta tovább. Nyilvánvalóan nem ő az egyetlen miniember, aki ilyesmivel próbálkozik, de én erre nem voltam felkészülve, mert eddig semmi ilyet nem csinált, ezért inkább csak hápogtam és próbáltam követni az eseményeket. 

Másodikként Babuci is magaslati levegőbe jutott, mivel az a helyzet, hogy mostanában kezdtem gyakrabban háton hordozni. Sokat kínlódtam a háti kötéssel, mert többnyire vidáman gagyarászva szétrúgta az egészet, én meg ott álltam és tízig számoltam hogy ne kezdjek el toporzékolni, hogy ilyen béna vagyok. Most viszont, hála néhány segítőkész hurcis anyukának, áttörést értünk el és ennek eredményeképpen a korábbi langymeleg elfogadás helyett, Babuci is elkezdte nagyon élvezni a hátihurcit. Ez úgy nézett ki a legutóbb, hogy elmentünk a postára, és az odavezető utat meglehetősen feltűnően tettük meg. Babuci ugyanis a hátamra kötve először a hajamat markolászta, majd amikor elértünk a fákhoz, kezét az égnek emelve, amolyan falevélimádó pózban sikítozva gajdolt és örvendezett. Minden egyes fának külön-külön, és mivel én szerettem volna az árnyékban maradni, így ez nagyjából nonstop így ment. Amikor olyanja volt, jelezte nekem, hogy tegyek én is így, és mutassam meg, hogy én sem érem el a leveleket. Így volt, hogy ketten emeltük égnek a kezünket miközben ő sikítozva örömködött, a hüledező sétálók orra előtt. Fennmaradó időben, amikor egy árva szál fa sem volt a környéken, ami boldoggá tehette volna, énekléssel dobtam fel a hangulatot, és a "Fújja a szél a fákat" kezdetű örökbecsű gyakori ismételgetésével. Így lehet, hogy nem baj, hogy az utcán nem volt nagy a forgalom, mert így csak néhány arra járó előtt égtem be. 

Ezután megebédeltünk, ahol a füstölt sajtos kelkáposztafőzelék és a kanalak repültek.  Szívesen kenném rá az én gyöngyöm magzatomra, de ezügyben (először) teljesen ártatlan volt. Ugyanis túl forró volt a főzelék, ezért át akartam szedni neki másik tányérba, de ahogy hebrencs módra felkaptam, hirtelen az egész az etetőszák tálcáján kötött ki. Filmbe illő, szép mozdulat volt. Babuci is értékelte, először lenézett a tálcára, majd vissza rám. Láttam rajta, hogy nem érti. Nagyon próbáltam megállni a nevetést, de hiába, pedagógiai hibát követtem el, és kitört belőlem a kacagás az arckifejezése láttán. Ezek után nyilván akkor sem szólhattam egy szót sem, mikor öt (!) kanalat dobott le ebéd közben a földre, ugyanilyen "cuki-arcot-vágok-rád-nézek-és-lehajítom" technikával. Az ebéd végén viszont nem volt kedvem kacagni. Ugyanis Babucival van egy közös játékunk, amely során megemeljük a tányérját és egymásra nézünk alatta, ő pedig borzasztóan aranyosan kukucsol. Most úgy gondolta, hogy sokkal aranyosabb lesz, ha a tányérban lévő kelkáposzta főzeléket a nadrágomra önti. Miközben ültem és folyt rajtam végig a kelkáposzta, valahogy éreztem, hogy kívánkozik ide még egy slusszpoén...

És igen, repült a mikró tányérja is. A lakás üvegszilánkokban úszott, és hiába porszívóztunk ki Mamával négyszer, és mostunk fel ugyanannyiszor, valamint hiába jártuk végig az egészet négykézláb, a kezünkkel simogatva a padlót (mert Babuci mindenhova odamászik és mindent a szájába vesz) nem igazán használt semmit. Ma reggel is találtam még üvegszilánkot, ráadásul a szobában, ami messze van onnan, plusz ott is felporszívóztunk...

Ja és marad a kérdés. Ezek után merjek nekiállni holnap reggel főzni? :)

Az a helyzet, hogy kissé hektikus mostanában az életünk, mivel T. kiküldetésen van, és még néhány nap, míg újra lesz. Így a receptjeimet csak Babucin tudom tesztelni, aki azonban nem tökéletes tesztalany, hiszen valljuk be, kevéssé adhatok olyan valaki véleményére, aki mindenáron papucsot akar enni. Ezzel együtt azért próbálkozom. Legutóbb az egyik Mama a piacon járt, ahonnan hozott nekünk nagyon finom őszibarackot. Annyira jól néztek ki, hogy már rögtön láttam, hogy milyen finom süti lesz belőlük. Mióta újra van sütőm, egyszerűen sütési kényszerem van, és ebben még a dögmeleg sem tud megakadályozni. 

Szóval kitaláltam, hogy az őszibarack mellé egy kis kardamom is kívánkozik, hogy citromosabb és intenzívebb legyen az íze, ezért reggel felkelés után, míg Babuci elgajdolt a járókájában, gyorsan bekevertem a muffint. Természetesen megszívtam, azóta pedig rájöttem, hogy gyanakodnom kellett volna. Ugyanis az, hogy "jól elvolt" azt jelentette, hogy talált egy kevés celluxot a bútor szélén, amivel az ajtaja rögzítve volt (tisztában vagyok vele, hogy létezik gyerekzár az ajtóra, okkal nem azt tettük fel) és ráérő idejében szorgos kis ujjacskái segítségével lekapargatta azt, majd összegyűrte és elégedetten betömte a szájába. Ennél a mozdulatnál értem oda és nagyon gyorsan visszaszereztem a kóbor celluxot. Ráadásul ezek után éltem a gyanúperrel, hogy a további három celluxnak is nekiveselkedik, ezért inkább kiraktam a járókából és odatettem az ágy szélére néhány játékot, hogy lepakolhassa őket. Csakhogy ott felejtettem a táskámat is, egy kicsit beljebb, ami annyira vonzó volt, hogy azonnal lekötötte. Azonban én ezt nem láttam, mert a jól végzett munka elégedettségével mentem vissza a konyhába, még gratuláltam is magamnak, hogy milyen kreatív vagyok...

Nem sokkal ez után történt sajnos, hogy kikacagtam a szenvedő gyerekemet. Nem szép dolog ilyet csinálni, tudom is, és az a helyzet, hogy nem érzem magam kellemesen amiatt, hogy ez történt, de nem bírtam megállni. A következőre értem oda: a gyerekem vörös fejjel ordít, és egyre közelebb kerül a földhöz az angol spárga kivitelezése közben. Eközben konokul szorongatja a táskám pántját, és nyakát minél feljebb nyújtva igyekszik azt megenni. Itt persze azonnal megsajnáltam és szaladtam kiszabadítani (egyedül leülni a sima padlón még nem tud, csak a játszószőnyegen) csakhogy későn értem oda. Abban a pillanatban egyszer csak a gravitáció elvégezte a dolgát, Babuci lecsüccsent, a táska meg a fejére. Semmi nehéz nem volt benne, de azért igencsak váratlanul érhette az égi áldás, mert azonnal hangosabb visítási fokozatra kapcsolt. Olyan ellenállhatatlanul mulatságos volt, ahogy ült, biggyesztve visított és próbálta lehámozni a fejéről a táskát, hogy nem tehetek róla, miközben felkaptam és megölelgettem, kitört belőlem a nevetés. Még a kötelező, léleknyugtató szopi közben is nevettem, úgyhogy hamarosan fel is hagyott vele és sértődötten folytatta a visítást. Le lehetett olvasni az arcáról hogy ilyen mostoha, undok bánásmóddal ő nem tud mit kezdeni. Még a biggyesztéssel is próbálkozott, hátha az meghat, aztán amikor látta, hogy anyján pillanatnyi elmezavar uralkodott el, megunta, és lement a földre az áldott, és megértő papucsok társaságába. 

Eközben a muffin is kisült, és mondhatom, sikerült vele meggyógyítani a sebzett babaönérzetet :)

Hozzávalók: 

• 25 dkg tk. tönkölyliszt
• 1 dl olaj
• 2 tk. sütőpor
• 3 nagyobb őszibarack meghámozva és kockára vágva, egyszer botmixerrel beleturmixolva, hogy legyenek benne összetört darabok
• 70 g tejföl
• 70 g joghurt
• 2 evőkanálnyi vízzel főtt, mikrós zabkása (tojás helyett)
• 1 kiskanál kardamom mozsárban megtörve
• 5 dkg barna nádcukor
• 5 dkg eritrit

Elkészítés:

A tojáspótlóhoz 2 -3 ek. zabpehelyre annyi vizet öntünk, amennyi ellepi. Másfél percre betesszük a mikróba, majd a kész gezemicét összekeverjük a többi hozzávalóval, kivéve a cukrot és eritritet. Mivel ez félig bababarát süti, így az ő részébe nem tettem cukrot és édesítőt sem. A gyümölcsöt darabosan és turmixoltan is szeretem a tésztához adni, mert így lágyabb, finomabb lesz a süti. A babának szánt részt kiszedjük, a többihez hozzákeverjük a cukrot és eritritet. Végül 200 fokos, előmelegített sütőben megsütjük. 

Aki főzni akar, az főzni fog. Ez egy nagy alapigazság, de azért kifejezetten örülök, hogy nem a mikróban kell bűvészkednem, illetve, hogy nem szorulok rá a nappali parkettájának felszedésére sem, hogy gyújtósként vegyem hasznát. Mama ugyanis hozott egy ezeréves, csak erre a célra tartogatott rezsót. És természetesen nem is én lennék, ha nem járt volna az agyam azonnal a reggelin (na jó, emellett bármilyen más főzési lehetőségen), amint megláttam. 

A móka már előző este elkezdődött, amikor rájöttem, hogy a rezsó lassan melegszik, ezért nem érdemes reggel pirítani az alapanyagokat, elég lesz ráütni a tojást. Ezért bedugtam a készüléket, majd elindultam feltenni a hátamra Babucit. Mivel újabban főleg a karikást használtam (jobban megy, emiatt gyorsabb és hát lustaság fél egészség), így a kendő láttán, amint csípőre ültettem a hátraforgatáshoz, elkezdte keresni a karikát. Először csalódottan felmérte, hogy ez nem a szokásos, majd örömében hujjogni és hadonászni kezdett, amint a hátamra került. Kétszer kötöttem újra, mert a nagy lelkesedésben, tekergésben és fel-le ugrálásban totálisan szétrúgta az egészet. Közte ki- és újra kiszedtem a markából tekintélyes mennyiségű hajszálat, ami eredetileg még az én fejemhez tartozott. Minekutána imigyen felékesítve kivonultunk a konyhába, összevágtam a rántottába valók egyik felét, illetve kibányásztam a hűtőből a többit. Babuci az utóbbi időben élénk érdeklődést tanúsít a hűtő, konyha iránt (pontosabban bármi iránt amit én csinálok), viszont a hűtő belsejét elég ritkán van lehetősége közelebbről szemügyre venni. Épp ezért amint kinyitottam, előbukkant hátulról egy kíváncsi fejecske és két még kíváncsibb, sokat matató kezecske- ugyanis az utóbbi időben már kint van a keze- és megpróbálta kiszerelni a hűtőből a szerinte érdekesebb alkotóelemeket. Ezt nem hagytam, emiatt újabb hajtépésbe, nyüsszentésbe és a konyha átrendezésébe fogott. Ezalatt én felkarikáztam és megsütöttem az újhagymát, majd a virslit, konstatálva, hogy a rezsó érdekes műfaj, mert lehet, hogy lassan melegszik, de utána eszméletlen forró lesz és lassan is hűl...

Babuci közreműködése egyébként annyiban is érdekes, hogy amióta együtt főzünk azóta rendszeresen előfordul, hogy táncolva-énekelve állítom elő az ennivalót, a hátamat fura csíptetős rágcsaláncok ékesítik, vagy éppen pet palackkal vagy szilikon teafilter tartókkal püföl. Ez történt most is. Ilyenkor mindig elgondolkodom azon, hogy mennyi hátránya van annak, hogy az emeleten lakunk, ugyanis a földszinten legalább közönségem is lenne az akciókhoz. :)

A második felvonás másnap reggel következett, itt viszont kihagytam Babucit az egyenletből, és egyedül indultam a rántottát befejezni. Ő azonban úgy érezte, ez olyan jó szórakozás, amiből neki kár volna kimaradnia, ezért hangosan csattogva megindult felém. Erre két bevált módszerem is van, az egyik, hogy útakadályként játékokat helyezek el, hátha valamelyiknél megáll játszani és az lelassítja úgy öt percre (igen gyakran nem jön be). A másik az edzős módszer, amely során karizomra gyúrok: amint kellő közelségbe ér, megfogom és visszarakom a kiindulópontra. Ilyenkor csatakiáltást hallatva újra elindul (elképesztő egyébként, hogy milyen kitartó gyereket nevelek, tulajdonképpen büszke vagyok magamra) és előbb-utóbb újra visszateszem. Ezt akár húsz-harminc percig is folytatni tudjuk. Reggel csak nyolc kört tettünk meg (igen, ilyen gyorsan sütök rántottát :) ), amely alatt én felmelegítettem a sült hagymát és virslit, és melléjük tettem az előző napi, héjában főtt krumpliból és répából készült, zöldfűszeres-vajas maradék köretet, sajtkockákat szórtam közé és ráültöttem a tojást. Akinek furcsa a főtt krumpli a rántottához, annak figyelmébe ajánlom a "fritatta" nevezetű ételt, ami tulajdonképpen az olaszok rántottája, vagy a spanyol omlettet, magyar parasztrántottát. Én a maradék főtt vagy sült krumplit rendszeresen így használom fel, és valami eszméletlenül finom lesz tőle, illetve semleges íze miatt bármilyen zöldséget vagy fűszert elvisel. 

Hozzávalók:

• Fejenként 2 db plusz egy ráadás tojás
• Újhagyma
• Virsli
• Főtt krumpli, répa
• Margarin
• Zöldfűszerek
• Sajt

Babuci friss kiflit kapott, bár pályázott a rántottánkra is, leszereltem egy kis paradicsommal :)

Az a helyzet, hogy ez nem az én hetem, ezt már hét elején megállapítottam. Biztos ismeritek az érzést, amikor minden az égvilágon összejön, na pontosan ez történt most. A héten megadta magát a mosógép (három alkalommal árasztva el vízzel a fürdőszobát). Tudom, mi a csudának teszek be még egy mosást, amikor már az előzővel is gondok voltak, de az ember gyarló, ami azt illeti, abban reménykedtem, hogy majd valami jótét lélek megszán az égieknél odafent, és az első után minden olajozottan fog menni... Na nem így lett. Miközben a vizet takarítottam, közelharcot vívtam Babucival is, aki úgy érezte, hogy életének értelme könyékig belemászni a többcentis vízbe. Kicsit sziszifuszi volt a dolog mert abban a pillanatban, amint visszavittem, hátraarcot csinált, csatakiáltást hallatott, majd a kis cuki meztelen lábacskáin csattogva újra megjelent a hátam mögött, mint a kejfeljancsi. Ezt eljátszottuk úgy hússzor, mikor nekem már vörös volt a fejem akkor rikkantásokkal kezdte el nyomatékosítani a szándékát. Ekkor meguntam és betettem a kiságyába, így legalább oka volt arra, hogy felállva, szintén vörös fejjel ordítson, mint a sárkány az inzultus alatt. Jó, hogy nem volt kandi kamera a lakásban, mert elég vicces látvány lehetett, hogy két törlés és csavarás között, kissé lihegve, végigénekeltem a teljes népdal repertoáromat, mely csodagyönyörű hangokat Babuci óbégatása festette alá. 

Ezek után segítségül hívtam az áldott jó és kedves Mamákat és a nagynénit, és mindenkire rásóztam egy adag szennyes ruhát. A lakásunk legalább ezzel párhuzamosan átlátható és világos lett, ebből levonhatjuk a következtetést, hogy túl sok cuccunk van...

Nem mondhatnám, hogy mosolyogva fogadtam ezek után, hogy a sütő is bemondta az unalmast. Egyszerűen nem lehetett elzárni, így a felső részét, a gázégőket sem lehetett használni, nekem pedig kezdett nagyon, de nagyon elegem lenni ebből a hétből. Ezután ripityomra törtem egy poharat, természetesen az egyik kedvenc készletemből, majd porszívót szereltem, nem működött a kocsiban a riasztó, eltört az orrszívó. (Most komolyan, ez mikor történt??? Csak akkor láttam, amikor már szét volt repedve!) Emellett Babuci oltást kapott. Plusz lejár a jogosítványom és egyelőre nem tudom megcsináltatni, úgyhogy mindezek után szerintem a minimum volt, hogy kajával vigasztaljam magam (stresszevő vagyok, úgyhogy ha még sok minden jön, cserélhetem le a ruhatáramat :) ). 

Ehhez jött, hogy Babuci konkrétan egész éjjel szerintem maximum hat órát aludt, ebből következően én jóval kevesebbet, azt is legalább nyolc részletben, úgyhogy reggelre már tökéletesen nyűgös és frusztrált voltam. Viszont amíg Babucit pelenkáztam és átöltöztettem, addig T. átment a Lidl-be és hozott finom péksütit, és (állítólag Babuci ihletésére) köszönetképpen az éjszakai sok kelésért kaptam egy csokor gyönyörűségesen szép sárga rózsát :) Teljesen elolvadtam :) Csodásak ezek a fiúk :)

Nem mellesleg reggelire friss tk. kiflit és mogyorókrémes párnát is kaptam :)

Babuci májkrémes kiflit kapott, amit az új etetőszékében trónolva, némi paradicsom és elmaradhatatlan uborka kíséretében fogyasztott el. Úgy láttam, hogy igencsak találkozott a tetszésével :) 

A cím természetesen megtévesztő. Azt ne higgye senki, hogy Babuci az alvást kultiválja akkor, amikor érdekesebb dolgokat is lehet csinálni... 

Ma reggel a szokásos hajnali ébresztő után olyan voltam, mint a mosogatórongy, mert éjjel is sokat kel mostanában. Ezért éppen próbáltam még egy kicsit kómázni (nyilván minden értékes másodpercet megpróbálok kihasználni), és arra ébredtem fel, ezúttal totálisan, hogy Babuci belém harapott. Az első feljajdulás után próbáltam előadni a "nem harapunk" kezdetű prédikációt, de nem lehettem nagyon hatékony, mert Babuci megátalkodottan vigyorgott (a kis rosszcsont, nem is értem mi ebben a jó), és újra közeledett felém tátott szájjal. Már épp menekülőre fogtam volna, mikor kaptam egy puszit :D (végül is valamit valamiért ugye).

De vissza a lényeghez, ez volt az a pont, hogy szóltam T.-nak azzal, hogy akkor most szórakoztassa a mini hatésfélfogú sárkányt, mert én alszom. Szegény, annyira megdöbbent Babuci sajátos ébresztési technikájától (és attól, hogy az én feljajdulásomra ébredt fel), hogy egy mukk nélkül kikelt az ágyból és kaptam még úgy húsz- harminc percet (egészen megérte az a pár fognyom :D).

Viszont mivel a reggeli elkészítése általában erre az időszakra esik, és én még kómáztam, így talán nem meglepő, hogy nem volt időm friss ennivalót készíteni. Ezért, mikor T. megkérdezte, hogy mit fogunk enni, kissé fennakadt a szemem. Viszont gyorsan kapcsoltam, hogy előző nap sütöttem egy cseresznyés- vegyes gyümölcsös pitét és ugyanannak a babaváltozatát is, ami most tökéletes lesz reggelire is. 

Azért szeretem ezeket a pitéket, mert - ugyan nem fél perc az elkészítésük - több részletben is dolgozhatok velük, és Babuci is belekíváncsiskodhat. A tésztát egyedül raktam össze, amíg elvolt egy kicsit, amikor pedig már nyüsszentésre került a sor, már csak a nyújtás, elősütés és a töltelék volt hátra. 

A tészta hozzávalóit csak össze kell gyúrni, illetve ha igazán ropogós végeredményt szeretnénk, akkor azon kívül, hogy jéghideg hozzávalókkal dolgozunk, érdemes gyúrás után pihentetni a hűtőben.

Ha pitét sütök, akkor Babucinak mindig készítek egy bababarát változatot is, amibe nem teszek cukrot vagy eritritet. Ehhez kivettem egy kicsit a tészta alapanyagából (úgy harmadát- negyedét), és belereszeltem két és fél kisebb almát a kislyukú reszelőn. Ez így édesítésnek tökéletesen elég és kicsit puhábbá is teszi a tésztát.

Ezután 180 fokos sütőben elősütöttem, míg világos aranysárga nem lett. (Kb. tíz perc.)

Eközben én Babucival ebédeltem, majd játszottunk és aludt egyet (és én is), úgyhogy a töltelékre csak később került sor.

Ehhez feltettem őt a karikásba, majd az előzőleg kimagozott cseresznyét egy lábosba tettem. Nem őrültem meg, hogy vele magozzak cseresznyét, egyrészt mert visít, mint a kismalac, ha nem kap belőle, másrészt fröcsög mindenhova a leve, és a gyönyörű kendőmet tuti nem fogom cseresznyével összekenni. 

Ezután vágtam bele még a korábban Babucinak vásárolt, de kőkemény őszibarackból és körtéből, és az egészet feltettem párolódni egy kis vízzel, némi fahéjjal és egy vaníliarúddal. Közben küzdöttem, mert Babucit nagyon nehezen lehetett meggyőzni arról, hogy ne egye meg az alapanyagomat. Végül egy szilikon teafilter tartóval szereltem le, aminek annyira megörült, hogy rögtön szónoklatot intézett hozzá majd lehajította néhányszor, hogy megnézze, mi történik. Miközben én végeztem a derékerősítő, hajolgatós-szilikonvacakfelszedős szórakoztató hadművelettel, a gyümölcs is megpuhult, úgyhogy kukoricaliszttel egy kicsit besűrítettem. Általában vaníliás pudingporral, vagy annak hiányában keményítővel szoktam sűríteni, de pudingport nem akartam használni, keményítő meg nem volt itthon, mert elfogyott, úgyhogy ez maradt. 

A mienkhez tettem eritritet, Babuciét pedig összekevertem egy fél összetört banánnal. 

Ezután belekanalaztam a félig sült tésztakorongok belsejébe, majd elégedetten mentem vissza újra elolvasni a "Keverem a betonom" kezdetű örökbecsű művet, immár ötvenhatodszorra. 

Mialatt kisültek a sütik, Babuci már meguzsonnázta az összes elérhető és megrágható gyümölcsöt, így később nem kínálgattam még a pitével is, tehát maradt másnapra reggeli. 

A fogadtatás a vártnál jobban alakult. T. megkérdezte, hogy céklás pitét sütöttem-e (a körtedarabok miatt), aztán megkönnyebbülten hallotta, hogy megúszta. (Ebből következik, hogy a pite külsején van még mit javítani.) Ezután hozott hozzá tejszínhabot. Eredetileg csaltam volna, mert a pitét csak a fotó miatt akartam feldíszíteni, ezért csak az egyik tányérra tettem habot, de T. olyan csúnyán nézett, hogy nagyon gyorsan és egy mukk nélkül adtam neki is. Ezalatt Babuci szétkente és megette az elérhető babapitét, majd nekiállt leszerelni az enyémről a meggyet, amit díszítésként rátettem. (Adjuk meg a módját, ha már fotózunk, ugye...). veszekedett a tejszínhabért is, de sajnos peche volt, mert akármilyen liberális szellemben állok hozzá a táplálkozásához, a tejszínhabnál meghúztam a határt. 

Szerintem megérte felébredni :)

Hozzávalók:

Tészta:

• 30 dkg liszt
• 10 dkg kókuszzsír
• 10 dkg margarin
• 5 dkg eritrit, esetleg kevés vanília vagy vaníliáscukor
• szükség szerint hideg víz
• a babaváltozatba két és fél kisebb hámozott alma lereszelve

Töltelék

• cseresznye (kb. három -négy marék)
• körte
• őszibarack
• víz vagy gyümölcslé a pároláshoz
• mennyiségtől függően 2-3 ek. kukoricaliszt a sűrítéshez
• ízlés szerint édesítő vagy cukor
• a babaváltozatba fél összetört banán

Nem, ez nem egy Lidl által támogatott poszt :) De egyszerűen nem tudok elmenni amellett (szó szerint, mivel itt van a bolt tőlünk egy ugrásra), hogy a Lidl jó minőségű kajákat (meg mindenféle más vicik-vackot) árul, ami sokszor még az IR étrendbe is beilleszthető. Vagy legalábbis kisebb kilengés, mintha másutt venném. Plusz az utóbbi időben inkább a kreativitásom kiélésére helyeztem a hangsúlyt és inkább mindenféle extra reggeliket készítettem. Ennek következtében botrányosan elhanyagoltam a kenyérsütést, úgyhogy gyakori vásárlója voltam a teljes kiőrlésű stanglinak ha mégis kellett valami pékáru.

Ennyi bevezető után a lényeg: a mostani egy rendkívül gyorsan elkészíthető, de szerintem mégiscsak szokatlanul finom reggeli, aminek a bevásárlás az alapja. Mivel tudtam, hogy T. korán indul majd, így nem terveztem semmi hosszadalmasat, de persze nem is én lennék, ha nem cifráznám egy kicsit :).

Előző nap, előkészítésként, feltettem a hátamra Babucit a kendőben, fogtam az új hordozós nyakláncomat, (amit azonnal betömött a szájába, szóval jó választásnak bizonyult), és elmentünk vásárolni. Nem részletezem, elég annyi, hogy az egész bolt zengett tőle, úgy kurjongatott örömében, főleg, mikor a zöldséges pulthoz értünk. A többivel még nem tud mit kezdeni, de a zöldségeket megismeri, úgyhogy már a banánnál (az volt a szélén) elkezdett hammogni, a paradicsom és az uborka láttán pedig totális extázisba esett, ugrált fel-le a hátamon és közben a hajamat cibálta, hogy irányba állítson a következő érdekes "Hamm"-hoz. Miután végiverekedtük magunkat a bolton, már telepakoltam két hatalmas cekkert, illetve elviseltem a kíváncsi pillantásokat, amiért a hátamon hordozom Babucit. Azért remélem, hamarosan megszokják...

A címben szereplő mondat, egyébként nem meglepő módon, T. szájából hangzott el másnap reggel, miközben űzötten rohangászott fel-alá, én pedig laza nyugalommal fogtam a reggelihez. Nagyjából öt perc alatt prezentáltam az előző nap vett stanglit illetve kevés olajon megsütöttem a grill kolbászokat. Ennek érdekében közelharcot vívtam Babucival, hogy ne egye meg őket nyersen (az én elképzelésem az volt, hogy ő egyáltalán nem eszik grill kolbászt se nyersen se máshogy de itt álláspontjaink erősen különböztek). Amíg sültek, felvágtam a zöldséget és ellökdöstem a kezét a paradicsomtól és az uborkától is, mondván, várjuk már meg, míg az asztalhoz ülünk. 

Hozzávalók:

• fejenként fél-egy teljes kiőrlésű stangli
• grill kolbász
• mustár, zöldség a tálaláshoz

Gondolom, mondanom sem kell, hogy Babuci felfalta a grill kolbászomat és elmarta a kiflimet is, mivel a saját vajas kiflije nem bírt elegendő vonzerővel.

Ja és még egy kis fényezés a gyorsaságomnak: T. még éppen beért.

Jön a nyár, megjelentek a boltokban az áfonyás dobozok, egyszerűen önállósul a kezem és minden alkalommal leemel pár csomag áfonyát :) A mostani reggelit viszont a sógornőmnek köszönhetjük, ugyanis ő volt a fő beszerzője a négy 125 g-os csomag áfonyának. T. pedig a szent cél érdekében (IR-esek most ne figyeljenek) egy üveg juharsziruppal járult hozzá a reggelihez. 

Abszolút közös munka volt, merthogy letettem Babucit öltözés után, gondolván, hogy most jól kiosonok, és lesz egy kis időm, mert ő ellesz. Hát nagyon nem, mire visszaértem, (futólépésben), az ágyában állt vörös fejjel és "HAMMÁ"-t ordítozott, meg "ehi"-zett, az arcán pedig látszott a totális felháborodás az akcióm miatt. Ráadásul a porszívót is ott felejtettem a szobában a szokásos reggeli orrszívás után és az is piszkálta a csőrét, hogy az ágyból pont rálátott, de nem mászhatott fel rá. A szokásos eljárás ilyenkor ugyanis az, hogy felmászik rá, a porszívó előrébb megy két centit, ő csúszik, gurul, borul és ordít. Na mindegy, a sokféle felháborodást csillapítandó, betettem a karikásba és együtt összekevertük a kétféle palacsinta hozzávalóit.

Az első az övé volt, ez nem is konkrét recept, egyszerűen fogok egy banánt, vizet és egy kevés kókusztejet teszek hozzá, meg annyi teljes kiőrlésű tönkölylisztet, hogy sűrű palacsinta állaga legyen. Kiskanálhegynyi sütőporral összemixelem és ennyi. A mostanihoz hozzákevertem egy kevés áfonyát is, mivel új gyümölcs volt, csak annyit, hogy minden palacsintára egy szem jusson. Nagyon figyeltem, hogy hasonlóan nézzen ki, mint a mienk mert különben leshetek, csak az enyémet hajlandó megenni. 

A mi palacsintánk csak egy kicsit bonyolultabb, ebben az esetben fogom az alábbiakat és összekeverem.

• 250 g tk tönkölyliszt, 
• 2 kiskanál sütőpor+1 csipetnyi
• 2 tojás
• 275 ml tej vagy tejföl, egy részét van, hogy vízzel pótolom, de készítettem már kókusztejjel is
• csipetnyi tengeri só
• 25 g eritrit (néha 50 ha nem teszek bele áfonyát)
•  50 g olvasztott vaj vagy margarin
• 250 g áfonya a palacsintába és még valamennyi a tálaláshoz
• vaj és juharszirup (vagy IR-barát juharszirup) a tálaláshoz

Ez egy River Cottage recept átalakított változata, a "River cottage minden napra" könyvből. Komolyan, imádom ezt a szakácskönyvet, már ronggyá olvastam :D

Babuci tágra nyílt szemmel élvezte a keverést (kíváncsi vagyok, hogy a pörgő-forgó-zajos eszközök iránti érdeklődése felnőttként is megmarad-e) és folyamatosan nyúlkált a mixer meg a nyers tészta irányába. 

A sütés annyi, hogy evőkanállal száraz serpenyőben kisebb palacsintákat sütök. Három sütővel dolgozom, így haladósabb. A végén azért már lepasszoltam Babucit T-nek, mert kezdte unni a sütést és melege is volt a tűzhely mellett. Ezért ők megterítettek, én pedig prezentáltam a reggelit. 

Mit ne mondjak, sikert is aratott meg nem is. Nekem nagyon ízlett, T. lelkesen ette, de azért megkérdezte, hogy mikor tervezek végre angol reggelit is készíteni, Babuci pedig elpusztított pár palacsintát, aztán komoly erőfeszítéseket tett a nyers áfonya megszerzésére. Miután meguntam hogy ümmög és fel akar mászni az asztalra, félbevágtam neki néhány szemet, amit lelkesen el is fogyasztott, a héját pedig kiköpte. Így ezzel bevezettük a bogyós gyümölcsöket :)

És akkor egy kevésbé hálás feladat, a maradék felhasználás. Az a helyzet, hogy én nem szívesen eszem többször ugyanazt, és hát aki így érez, az jobb, ha megtanulja a kreatív maradék felhasználást :) Arról nem is beszélve, hogy igencsak meggyorsítja a reggeli előállítását, ha csak egy kis tükörtojást kell sütni és zöldséget szeletelni.

Érdekes módon a virslis kifli, noha első nap is finom volt, másnap, hidegen még jobban esett. Lehet, hogy azért, mert sütőporos tészta és nem kelt, így jobban kijön az íze.

Ha sietek, akkor általában mind a két oldalán megsütöm a tükörtojást. Ehhez teszek a szokásosnál egy kicsit több olajat egy teflonserpenyőbe, alig szilárdulásig sütöm az egyik oldalán a tojást, kicsit megsózom. Ezután óvatosan alányúlok egy lapáttal és plusz egy spatula segítségével megfordítom egy hirtelen mozdulattal. Itt most nem volt kendős mini kuktám ehhez a művelethez, mert Babucit betettem a kiságyába némi játék kíséretében, ugyanis meglehetős kihívást jelent úgy tojást forgatni, hogy valaki ütemesen ugrál az ember bal oldalán és a kis kezével csápol az orra előtt...

Viszont Babuci igen gyorsan megunta a kiságybéli magányosságot úgyhogy visszapakoltam a karikásba és a zöldségeket meg a kiflit már együtt vágtuk fel. Már csak egy kis ketchup és majonéz kellett hozzá. :)

Babuci ugyan zabkását kapott volna, de a tegnapi nap után már rutinosan készültem plusz adag paradicsommal meg virslis kiflivel, mert úgyis csak az kell, amit én eszem :)

A hét a "nem sütöttem kenyeret" jegyében telt. Az a helyzet, hogy szeretem a különféle szendvicseket, de mikor Babuci megszületett nem volt másra idő és már rettenetesen meguntam őket. Ezzel együtt azért ígérem, lesz még friss kenyér a blogon :).

De vissza a reggelihez. Nigella az egyik kedvenc szakácsnőm (van még egy pár) akinek a receptjeit rendszeresen használom, átalakítom. Ez történt most is. Az eredeti recept a Nigella falatozója c. könyvben jelent meg "Malackák tésztatakaróban" címmel. 

Jöjjön akkor az én receptem:

• 375 g tk tönkölyliszt
• 2,5 tk sütőpor
• 1 tk só
• 60 g reszelt trappista sajt
• 2  dl tejföl
• 0,5 dl joghurt
• 1 tojás
• 3 ek napraforgóolaj
• virsli
• egy tojás a kenéshez

A hozzávalókból a tejfölt, joghurtot, olajat, tojást összekevertem egy villával és belezúdítottam a többit. Összekevertem, majd átgyúrtam (nagyjából három mozdulat elég hozzá). Itt ragacsos kézzel berohantam Babucihoz aki addigra vörös fejjel visított a kiságyában (miután kihajigálta az összes játékát) és azt hajtogatta, hogy "enye!" ami szerintem nem az "ejnye"-t, hanem az "én is"-t jelentette, bár ki tudja. Kendőbe pakoltam őt meg Szofit, a zsiráfot, (azzal a mozdulattal hajította a földre, természetesen) és innentől egy kissé lelassult tempóval folytattam a reggeli készítését. 

Kígyót sodortam a sajtos tésztából és rátekertem a virslikre, (Babuci segítségével kissé formátlan lett itt-ott, de lehet, hogynem kéne rákennem a gyerekre a kézügyességem hiányosságait :) ) megkentem őket tojással, majd bevágtam a sütőbe 220 fokra. Amíg sült, (kb. tizenöt perc volt), megterítettem, paradicsomot, uborkát és szószokat készítettem oda, teát főztem és készítettem egy kis zabkását Babucinak. A vonzerő kedvéért gyümölccsel. 

Sajnos azonban a kritikus úgy vélte, hogy a zabkása fénye igencsak elhalványul a paradicsom és az uborka mellett (komolyan, van olyan, hogy paradicsomfüggőség?) ezért a kásából csak annyit evett, hogy mindent összekenjen vele, viszont bevágta a paradicsomot, pár szelet uborkát és csórt a virslis kiflimből is. Így egyszersmind bevezettük a sajtot is az étrendbe :).

Na, ilyen gyorsan sem készítettem még reggelit... Reggel jöttem rá, hogy nem sütöttem kenyeret, majd észrevételezve, hogy nagyjából semmi más nincs itthon, amit enni lehet, gondoltam, marad a zabkása. Babuci úgyis azt kap, így legalább nem nézi ki a szánkból a falatot.

Fogtam az aprószemű zabpelyhet kb. két pohárral és tettem hozzá két pohár vizet, három nagy csipet fahéjat, gázra tettem, kevergettem. Eközben természetesen vehettem kisebb lángra, mert Babuci az ágyában a legújabb, félig térdelő -ülő helyzetében már hajtogatta a "Hamm"-okat. Pontosabban ordítozta, és egy idő után azt is megunva inkább visításba kezdett. Előszedtem a karikást és a reggeli többi részét együtt hoztuk össze. Mikor a kása megfőtt, kiszedtem az ő részét és üvegreszelőn belereszeltem egy almát. (A háttérben azért elhangzott néhány "ümm"és "hamm"). 

A többibe belekevertem egy deci tejszínt meg két kanál eritritet, mélytányérba mertem és körélöttyintettem még egy kis tejszínt (szó szerint mert Babuci meglökte a kezem, mikor szerezni akart belőle). Az én részemre Canderel kakaópor került, T. pedig banánszeleteket és még egy kis eritritet kapott rá.  

Babuci meglátta és ennyit szólt: "Hamm!"

Végül a hozzávalók:

• 2 bögre zabpehely
• 2-3 bögre víz
• pici fahéj
• 1,5 dl tejszín
• kakaópor, banán, a babának alma