Pár napot vártam ennek a bejegyzésnek a megírásával, és jobb is, mert legalább volt időm lehiggadni, végülis mégsem kéne írásban káromkodnom, szóban már úgyis megtettem...Inkább nevetek rajta. :)

Szóval az a helyzet, hogy a legutóbbi bejegyzésben említett olajos felmosásnak folytatása is lett. Miután ugyanis befejeztem a konyha olajfürdő utáni kivikszolását, úgy döntöttem, hogy ideje virágot locsolni. Tehettem, mert a sipítozó-csipogó Babucit T. öltöztette éppen, én pedig a rendes reggeli gúnyámban, a fürdőköpenyben épp elégedetten toltam be a sütőbe a muffint. Ekkor láttam, hogy a virágok igencsak kókadtak, és akkor úgy döntöttem, hogy az erény útjára lépve adok egy kis vizet a kisszobába száműzött szerencsétlennek is. Ez így utólag nagy hiba volt, mert az első mozdulattal levertem a kaspót. A hangos csattanásra Babuci odabent felvisított, én pedig nyugtató szavak kíséretében és (többnyire) csak magamban átkozódva szedegettem fel a darabokat és mentem a porszívóért, hogy felszedjem a kiszóródott földet. Ezen a ponton ismét kiderült, hogy taktikai hibát követtem el. Ennek megértéséhez jobban el kell merülnünk Babuci porszívóhoz fűződő kapcsolatában, ami valószínűleg nem mindennapi.

A helyzet az, hogy már az elejétől fontosnak tartottam, hogy Babuci megismerje a háztartási gépeket és ne féljen tőlük, mert úgy voltam vele, hogy a porszívó, botmixer, mixer nálunk igen gyakran használatban van, így eléggé öngólt lőnék, ha Babuci ordítana minden bekapcsoláskor. A pozitív képzettársítás kialakítása érdekében minden egyes alkalommal, amikor itt volt egy mit sem sejtő nagymama, kértem, hogy kapcsolják be és porszívózzanak egy kicsit, miközben én közeledtem és távolodtam a porszívótól, mosolyogtam és énekelgettem neki, később pedig, mikor kendőztem már, akkor gyakran porszívóztam úgy, hogy rajtam volt Babuci is és táncikálva-énekelve takarítottunk. Később, mivel a porszívót orrszíváshoz is használjuk, vettünk egy, a szomszédokra való tekintettel , halkabb, és gyönyörű piros színű porszívót.  Innentől fogva, Babucival nem lehetett bírni. Amint porszívózni kezdtem, felállt az ágyában és ordítozva követelte (a porszívóhoz hasonló arcszínnel) hogy ő is piszkálhassa. A dolog odáig fajult, hogy én most úgy takarítok, hogy ő rátehénkedik a porszívóra, és kapcsolgatja ki-be. Tekergeti a szívóerősséget állító gombot és néha behúzza a zsinórt. Áldásos ténykedése egyébként enyhén szólva lassítja a munkát, de általában nem szoktam ezzel foglalkozni, mert imádja és totál boldog közben, ráadásul leköti és én is haladok. Most azonban féltem attól, hogy beleül vagy rálép valami szilánkra, így ez nem ment. Ezért kénytelen voltam elviselni, ahogy a nem egészen egy éves gyerekem dühtől és felháborodástól porszívószínű fejjel anyázik, méghozzá szó szerint, mert ezt a szót már remekül ki tudja mondani. Ezért miután befejeztem a kisszobai takarítást, kénytelen voltam felnyalni az egész lakást, holott aznapra ilyet nem terveztem, mivel előző nap délután direkt ezért takarítottam ki. Csakhogy Babucit akkor már csak sok-sok porszívózással lehetett kiengesztelni. 

Miután végeztünk, megérkezett Mama és úgy döntöttem, hogy ideje az egészséges életmódnak, és a mini Főnyekerészeti Szakasszisztenst meg kell etetni. Neki is láttam a gyümölcsvágásnak. Sajnos azonban az olaj továbbra is támadott, így sikerült a kukába pakolnom némi almát, amit előzőleg beleejtettem a korábban odakészített bögrényi étolajba. Eközben Mama segíteni próbált, így közös erővel földhöz vágtunk egy jó nagy tálnyi megfőtt karfiolt, amit visszaszedegettünk és újra lemostunk. (Tiszta szerencse, hogy szerintem már évek óta nem volt ennyire tiszta a konyhánk, mint a reggeli,  olajos affér után, ráadásul a végén már csak tiszta vízzel töröltem fel, Babuci miatt, aki ugye még igencsak négykézlábazik.) Ezután, miután újra feltöröltük a konyhát, el akartuk pakolni a megvásárolt holmikat. Ennek keretén belül először ledobtam egy doboz tojást a földre, majd míg dühöngve válogattam, hogy melyik élte túl, és darabonként mostam le az összeset, az egyik épen maradt mohikánt sikerült felül hozzávágnom a szekrényhez. Ezt a bánásmódot azonban a tojás nemigen tűrte, természetesen kettérepedt. Viszont ez nem is volt baj, mert így legalább tükörtojás is készült az ebédhez :)

Így Babuci kicsit később kapta meg a turmixát. Természetesen szétöntötte az egészet a földön (mégis mi mást várhattam a ettől a naptól?!), és míg hápogtam, nekiállt belemászni, hogy szépen, egyenletesen szétkenje az egészet. Ami nem probléma, mert miután feltakarítottuk, eljött az ebédidő, ahol befejezhette az akciót és feltehettem a koronát a napra. A köretek között ugyanis kuszkusz és sajtos rúd is szerepelt a lecsó mellé. A kuszkuszt egy darabig nélkülözzük innentől, mert Babuci segedelmével sikerült tökéletesen eloszlatni a talajon, és a legkisebb résekbe is juttatott belőle. T. kereken közölte, hogy eszembe ne jusson több kuszkuszt az asztalra tenni az elkövetkezendő egy évben. A sajtos tésztáját a fagyasztóból vettem ki, kivételesen (T. szerint már megint) nem tettem rá feliratot, mert hát egy túrós -sajtos pogácsa tésztát jó hogy megismerek, nem? Sajnos az első falat után Babuci kiejtette a szájából (két nappal ezelőtt készítettem ugyanezt és akkor nagyon ízlett neki), ezért, hogy demonstráljam, milyen finom, én is megettem egyet. Azaz csak megettem volna, mert az első falat után kiköptem, és komor arccal vittem vissza a konyhába a tálat. A sajtos édes volt!!! A korábban rohanós időszakra előre bekészített (és természetesen nem feliratozott) pitetésztát vettem elő, kentem meg tojással, és szórtam meg sajttal. Ha ettetek már rémeset... T. és Mama kíváncsian nézték furcsa arckifejezésemet. T. járt a legközelebb az igazsághoz, mint az alábbi párbeszéd is bizonyítja:

- Édesem! Valami baj van a sajtossal?

- Mondjuk.

- És elmondod?

- A tésztával van gond.

- A fagyasztóból vetted ki? 

- Igen. 

- Volt rajta felirat?

Tuti, hogy T. egész életében ezen fog röhögni, én pedig egy darabig minden fagyasztóba kerülő élelmiszert kilométeres feliratokkal látok majd el. 

Éreztem én, hogy a nap végére készül még valami slusszpoén, ezért aztán azon sem lepődtem meg igazán, hogy a sütő, mosógép, mosogatógép, vasaló kombinációja egymás után háromszor levágta a biztosítékot. Biztos, ami biztos, másnap reggel felkeléskor kínosan ügyeltem rá, hogy a jobb lábam érje először a talajt.

Sajnos azonban úgy tűnik, a sors nem játszott a kezemre, mert azt a reggelit is elrontottam. Nem nagyon ugyan, és tény, hogy T. nem szereti lágyan a tojást, így a dolog még jól is jött de azért akkor is... Szóval kicsit túlsütöttem a reggelit. Azonban így is fenségesen sikerült :)

A reggeli ötlete egyébként Nigella expressz c. könyvéből, a 75. oldalról származik.

Hozzávalók

• Fejenként egy-két tojás
• só, bors
• esetleg sonka vagy egyéb ízesítő
• kevés vaj vagy margarin a tálkák kikenéséhez
• 1 evőkanál tejszín tojásonként
• kenyér a mártogatáshoz

Elkészítés:

A tálkákat kikenjük vajjal vagy margarinnal. Alulra főtt sonkát, zöldséget, ízesítőt teszünk, ráütjük a tojást, sózzuk-borsozzuk, majd a tetejét megcsorgatjuk egy evőkanál tejszínnel. A sütőtálban elrendezzük a formákat, annyi forrásban lévő vizet töltünk köréjük, hogy körülbelül a formák feléig érjen, majd 190 fokon, 15 perc alatt megsütjük. Persze 15 perc után én még nem láttam, hogy a tojás készen lenne, ezért adtam még neki pár percet, ami nagy hiba volt, mert így tökéletes, bár ízesített keménytojásokat hoztam létre. Ezzel együtt a reggeli finom lett, még ha nem is olyan, mint vártam :). Én pedig derűlátóan igyekeztem hozzáállni a következő naphoz :)