Ez most nem a szokásos királyi többes, ugyanis a beiratkozásomon szépen, családként jelentünk meg mind a hárman. Ez úgy kezdődött, hogy még korábban kitaláltam, hogy tovább kell tanulnom, választottam is egy szakot, ami elvben harmonizált a diplomámmal, majd letettem a vonatkozó érettségit. A terv az volt, hogy a sulis időszakban T. vigyáz Babucira, én meg majd kirohanok szoptatni két óra között (vagy alatt, ha muszáj).

Na mármost, a beiratkozás napja valamilyen szinten tesztként jelent meg az én fejemben, ami majd eldönti, hogy hogyan fog ez a dolog működni. A tapasztalataim alapján remélem, nem lesz így, és nem ez a nap fogja eldönteni, mert akkor sajnálatos módon folyamatosan hülyét fogok magamból csinálni. Az egész úgy indult, hogy bevonultunk a suliba Babucival kendőben, T. tolta a babakocsit. Babuci természetesen elővette az übecuki mivoltát és mindenki körül ajnározta már mikor befele mentünk, majd abban a pillanatban, hogy megérkeztünk a helyemre, lekéredzkedett a padlóra.

Mivel természetesen nem lehet egyedül odaengedni sehova, így sebtében T. kezébe nyomtam a papírokat, majd a rökönyödött arcú leendő évfolyamtársaim orra előtt felszólítottam, hogy töltse ki őket és utána elindultam Babuci után. Hol két lábon, hol törpejárásban (mert azért baromi feltűnőnek éreztem magam, miután mindenki ült, csak én álltam) hol pedig négykézláb. Mivel a terem elég nagy volt, így azért vigasztalhatom magam azzal, hogy csak a kisebbik csoport látta, hogy négykézláb nyalom fel a padlót. Eközben Babuci újra elővette a "cuki vagyok, beszélgess velem" kártyát és oda-odament egy-egy emberhez, közölve, hogy "bá" ami bácsit jelent. Ilyenkor mindig elhúztam, mert nem mindenki van arra felkészülve, hogy egy vigyorgó kismanó arra kolbászolva megrángassa a nadrágját és a nemi identitását forszírozza. Én suttogtam és próbáltam csitítani, miközben a tanulmányi osztály előadója megkezdte a szöveget, ő azonban nem alkalmazott hangfogót, hangosan kurjongatva próbált meglógni előlem. Eközben T. békésen töltögette a papírokat, néha el-elvigyorodott Babuci legújabb húzásán, én pedig a padlón mászva éreztem, hogy kis patakocskákban kezd csurogni az otthon véres verítékkel és háromszori átöltözéssel kiválasztott göncöm alatt a víz. Egyszersmind megfigyelhettem földközeli helyzetemből azt is, hogy rajtam kívül nem sokan öltöztek ki az évnyitóra, és elgondolkodhattam rajta, hogy a farmeron mennyivel kevésbé látszana az a rengeteg folt, amit most össze fogok szedni. 

Miután T. befejezte a papírozást, összeszedte a tiltakozó Babucit és a hóna alá csapva kivonult a teremből. Én visszaültem a székre és igyekeztem értelmes és normális arcot vágni, mint aki az előző negyedórát nem is négykézláb töltötte, és végighallgattam azt, amiből csupán három mondat volt összesen érdekes. Ezután kezdődött a móka második felvonása, ugyanis beálltam egy kilométeres sor végére, és közben hátrafelé tekeregtem, hogy lássam, merre jár életem párja meg a minimanó. Hamarosan megérkeztek, és Babuci már távolról kiszúrta, hogy ha én ott vagyok, a cici sem lehet messze. Így hát mikor átvettem, elégedetten elvigyorodott és megütögette a mellemet a bámészkodó nézőközönség orra előtt. Sosem szokott gondom lenni a nyilvános szopival, de azért nem bántam volna, ha a csoporttársaim nem a mellem alapján jegyeznek meg...

Miután túlestünk a kötelező körökön (ami azzal végződött, hogy a Kismanó rájött, hogy jó móka egymás után huszonötször földhöz vágni a rágcsaláncot, mert hát milyen vicces már ahogy az apjával ugrálunk érte) elmentünk egyet sütizni. Ezt kendőben abszolváltuk, úgyhogy a süti után nyaktól bokáig egyenletesen össze voltam kenve, ezen kívül dicsekedhettem három különböző kék folttal is a derekamon, mert Babuci derékból kicsavarodva igyekezett lemászni a (meglehetősen koszos) padlóra és mikor ebben megakadályoztam, mindig egy jót rúgott az oldalamba. 

Ezzel együtt legalább az utat végigaludta, de nekem máris komoly kétségeim vannak, hogy fog ez a suli dolog működni, pedig még egyetlen órám se volt. Csak, hogy még magabiztosabb legyek, csak aznap hárman mondták, leesett állal, hogy "dehát az nagyon nehéznek tűnik..."